#Szikinger István



Amikor Dr. Csonton kifog a gyilkos
 

Amikor Dr. Csonton kifog a gyilkos

Nehéz helyzetben van az a bíró, akinek úgy kell ítélnie egy emberölési ügyben, hogy a legfőbb bizonyíték, a holttest nincs meg, pedig a gyilkos a nyomozás elején beismerte a tettét. Holttest híján, vagy ha a szakértő nem tudta megállapítani a halál pontos okát, a törvényszék könnyen kénytelen felmenteni a vádlottat. Így kerülhette el a börtönt nemrég az a pár, akik beismerék ugyan, hogy fürdőkádjukban daraboltak fel egy hitelügyintézőt, de a bíró ezt önmagában kevésnek találta ahhoz, hogy gyilkosságért elítélje őket. Cikkünkben egyes bűncselekmények naturalisztikus részleteiről is olvashatnak, ezért azt csak erős idegzetű, 18 éven felülieknek ajánljuk.

Csikász Brigitta Csikász Brigitta

A
 

A "történelmi alkotmány" legyőzte Orbán Viktort

Bár a kormányfő az Alkotmánybíróság hétfői döntése ellenére is ragaszkodik a bírók korai nyugdíjazásához, a megkérdezett alkotmányjogászok és az érdekvédők szerint nem lehet megkerülni a testület hétfői határozatát. A hvg.hu által megkeresett szakemberek úgy vélik, vissza kéne fogadni az eddig menesztett 194 bírót, de ha ez mégsem történik meg, akkor perek tucatjaira lehet számítani, melyek komoly kártérítési pénzek kifizetéséhez vezethetnek.

hvg.hu hvg.hu

Alkotmányellenes lehet Orbán ötlete az ellenzék kiéheztetéséről
 

Alkotmányellenes lehet Orbán ötlete az ellenzék kiéheztetéséről

Valószínűleg nem állná ki az alkotmányosság próbáját Orbán Viktor javaslata a pártok állami támogatásának felfüggesztéséről, bár a magyar alaptörvényből nem következik automatikusan a támogatási kötelezettség – mondta két alkotmányjogász a hvg.hu-nak. Az ötlet Orbán Viktor fejéből pattant ki, egyelőre a Fideszben sem tudják, megvalósul-e.

hvg.hu hvg.hu

Nem árulja el a belügy, kivel egyeztetett a NIBEK-ről
 

Nem árulja el a belügy, kivel egyeztetett a NIBEK-ről

Sem az első Orbán-kormány titkosszolgálati miniszterével, Kövér Lászlóval, sem Jóri András adatvédelmi biztossal nem egyeztetett a Belügyminisztérium a szuper-titkosszolgálati szervnek tartott Nemzeti Információs és Bűnügyi Elemzői Központ (NIBEK) megalakításáról szóló törvényjavaslat elkészítésekor – ez derült ki a belügyi tárca háttérbeszélgetésén, ahol hangsúlyozták, ezekre az egyeztetésekre nem is volt szükség a szervezet létrehozásához. Szikinger István alkotmányjogász úgy látja, a NIBEK sérti az alkotmányos jogokat.

Csikász Brigitta Csikász Brigitta

Sztrájkra kalapoz a rendőrszakszervezet
 

Sztrájkra kalapoz a rendőrszakszervezet

Sztrájkalapot hozott létre a Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezete, a dolog szépséghibája azonban, hogy az érdekvédelmi szervezet nagyrészt hivatásos rendőrökből áll, akiknek a munkabeszüntetést tiltja az alkotmány. A szervezet az Alkotmánybírósághoz fordult, hogy a hivatásosok vonatkozásában ne legyen ilyen korlátozás.

hvg.hu hvg.hu